A hét, úgy is fogalmazhatunk, a felnőttek hete lesz. Több felnőtt betegnek fogunk támogatást utalni az elkövetkező napokban.
Ilyen Tibor is, akinek 2022 év végén derült fény betegségére, de csak most kérte a segítségünk. Közben persze volt tünetmentes időszak, de most újból kórházban van, kiújult a betegsége. Nincs más hátra, transzplantálni kell, de a kora miatt autológ transzplantációja lesz, tehát saját sejtet fog visszakapni, Tibor.
2022 év végén a szokásosnak mondható tünetek jelentkeztek az úrnál, felső légúti tünetei voltak, némi torokfájás, s kíséretében orrvérzés is. Felkészült háziorvosa volt Tibornak, aki azonnal laborba küldte, s “ez után egy hosszabb tortúrát követően kerültem be Miskolcra”. -írja az úr. Ugyanúgy a beteg leveléből tudjuk, azóta a legtöbbet otthon töltött idő, negatív csontvelővel, 10 hónap volt.
Jelen pillanatban már Debrecenben fekszik Tibor, a mostani kezeléstől remissziót várnak az orvosok, s elvileg aplázia után, mikor beindul a vérképzés, jöhet az őssejt-gyűjtés, aztán a box.
Feleségével és fiával él Tibor, akinek leveléből erőteljesen az sejlik, ők tartják benne a lelket, hetente kétszer mennek hozzá látogatóba. Nehéz ez lelkileg, abszolút átérezzük, a kor miatt pedig még nehezebb fizikálisan is, a “kemény” kemók felvétele.
Tibor, ami rajtunk múlik, hogy ezt az időszakot segítsük, -anyagilag tudjuk-, azt megtesszük! Az orvosok meg nyilván legjobb tudásuk szerint megteszik azon az oldalon, amit kell!
Bízunk benne rendben lesz minden!
Kérjük, ha teheted segítsd munkánk!
4: ADÓ 1 % FELAJÁNLÁS (január 01-május 20. között aktuális)

