100 darab AdjukÖssze vonalas SMS adományát szeretnénk most kiutalni.
Nagyon szívhez szóló a kislány története, szemezgetünk Hanna édesanyja leveléből:
“Kislányunk érkezését nagyon vártuk. Megszületése után pár napon belül elindultak a genetikai vizsgálatok, kiderült Down szindrómával született. Különféle fejlesztéseken vett részt pici korától, s szépen haladt. Az állapota viszont nem kerülhetett felmérésre, mert 2023 januárjában egy vérvétel eredménye aggodalomra adott okot. Átküldtek bennünket Miskolcra, ahol a vizsgálatok egy MDS nevű betegséget diagnosztizáltak.”
Gondoljunk csak bele, min mentek át a szülők, nem elég a születéskori Down szindróma, kicsivel később egy nagyon komoly, kezelés nélkül halálos vérképzőszervi betegséget is diagnosztizálnak a pici lányuknál. Az orvosok úgy döntöttek, azonnal őssejt-transzplantációra van szükség, nyilván nem véletlen.
“Ekkor már második babánkkal voltam várandós.”-írja további soraiban az édesanya.
Elindult a donorkeresés, tavaly júniusba került be Hanna a steril boxba, s megtörtént az átültetés. Édesapja volt éjt-nappallá téve kislánya mellett, mert időközben megszületett Hanna kistestvére. “Nem volt könnyű időszak ez Hanna életében, megküzdött a levált nyálkahártya okozta fájdalmakkal, enni nem tudott, majd lassan konszolidálódott a helyzet, és másfél hónap után hazatérhettünk otthonunkba.”-olvasható még az anyuka levelében.
Továbbá kiderül még az írásból, Hanna mozgás fejlődése elmaradt a kortársaitól, mászik, még járni nem tud, egy-két szót mond csupán, darabos ételt nem tud enni, s nem szobatiszta. “Hanna még gyenge immunrendszerrel bír, szobáját naponta fertőtlenítjük, csak frissen készült ételeket ehet, ez leginkább bébiételt jelent. Azokból van néhány, amit elfogad, -eléggé válogatós-, és meglehetősen rossz evő. Sajnos januárban kiderült, pajzsmirigye is alulműködik.”-zárja sorait az anyuka, ezt sikerült gyógyszerekkel beállítani azóta.
4: ADÓ 1 % FELAJÁNLÁS (január 01-május 20. között aktuális)