Gergőt március végétől ismerjük, mikor felvette a kapcsolatot velünk a beteg. Azóta támogattuk már a családot, és most is ő a következő támogatottunk a sorban! 114 esetben segítettünk ebben az évben a hozzánk forduló betegeknek!
Alább a támogató csatornák, és Gergő rövid betegségtörténete, ahogy ő maga mutatja be. Kérjük, ha tudsz, segíts!
“2024 január elején állapították meg nálam a leukémiát
– akut promyelocytas leukaemia
– anaemia k.m.n.
– thrombocytopenia k.m.n.
Szolnok Hetényi Géza Kórház sürgősségi osztályán diagnosztizálták, miután a háziorvos a labor vizsgálati eredményem után beutalt.
Itt egy pár napot kezeltek, de mivel nem leukémia betegségre vannak felszerelkezve, így átirányítottak Budapest Semmelweis Egyetem hematológiai osztályára. Ekkor már a véreredményeim nagyon gyengék voltak. Két hónap kezelést kaptam bent fekvő betegként. A kezelések után csontvelő mintát vettek, ebből megállapították, hogy jó felé halad a kezelès.
Ezután egy hónap “szünetet” kaptam otthon, gyógyulásra. Eközben minden héten egy alkalommal fel kellet mennem laborvizsgálatra. Ez nekünk 250 km utazás jelentett.
Egy hónap után, ismét egy hónap intenzív kezelésre kellet visszamenjek, de ekkor nem tudtak biztosítani nekem bent fekvésre ágyat a sok beteg miatt.
250 km naponta, ez rengeteg kiadás a családnak!
Három gyermeket nevelő szülők vagyunk, január óta az én munkám megszűnt a betegségem miatt.
A kezelésem összességében egy évig tart, ezután egy ismételt csontvelő mintavétel alapján állapítják meg, hogyan tovább. Jelenleg itt tartunk, ebben a helyzetben minden segítség jól jön, amit köszönök!”
Kérjük osszátok a bejegyzést, segítsünk minél többen!
4: ADÓ 1 % FELAJÁNLÁS (január 01-május 20. között aktuális)