Boglárka nem rég töltötte be a 2. születésnapját, eddig egyetlen karácsonya volt otthon pár hónaposan, hisz tavaly 3 nappal az ünnepek előtt derült fény betegségére. “A háziorvosunk elküldött minket egy vérvételre, mert nagyon sápadt volt Bogi.”- írja levelében az édesanya. Majd a lelet kiadása után azonnal Pécsre szállították őket leukémia gyanúval, ami végül a Baranya vármegyei megyeszékhelyi klinikán bizonyosságot is nyert!

“Innentől teljesen felfordult az életünk, otthon hagytunk mindent, és jöttünk a kislánnyal. Én jelenleg GYED-en vagyok, apuka ácsként dolgozott. Sajnos neki is fel kellett mondani a munkahelyén, hogy velünk lehessen, mert én várandós vagyok, így nem engednek a kezelések alatt Bogi közelébe, mivel a kemoterápia kóros-veszélyes lehet a magzatra. Így apukának kell helyt állni. Anyagilag nagyon rossz helyzetben vagyunk, bízunk a segítségükben!”-idéztünk pár mondatot a kérelem mellett beadott szülői írásból.

Természetesen megy utalásunk, támogatjuk Bogit! S, ha már az elején ennyit emlegettük a világtörténelem legszebb ünnepét, most is ezt hozzuk fel…bízunk benne idén mikor a Háromkirályok elindulnak, Boglárka már otthonában lesz gyógyuló félben, túl mindenen! Legyen így, szívből kívánjuk!

Kérjük, ha teheted segítsd munkánk!
1: UTALÁS SAJÁT NETBANKODBÓL:
Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítvány
11743002-20194468-00000000
2: GYORS BANKKÁRTYÁS ADOMÁNY:
Link a bankkártyás adományozáshoz ide kattintva érhető el
3: ADOMÁNY SMS, MELLYEL 500.- FT-TAL SEGÍTESZ:
Telefonszám: 13600
Az üzenet szöveges részébe csupán ez kerüljön: 41

4: ADÓ 1 % FELAJÁNLÁS (január 01-május 20. között aktuális)

Adószámunk: 18142842-1-14
Link a felajánláshoz: ide kattintva érhető el
KÖSZÖNJÜK MINDEN BETEG NEVÉBEN A SEGÍTSÉGET!
Facebook oldalukat ide kattintva találod.