Pami. Az olvasónak egy név, egy fotó alatt. Nekünk a betegünk, egy 7 éves kislány, egy család, kik mellett 2021 óta ott vagyunk, ahogy lehetőségeink engedik.
21’ nyarán diagnosztizálták Pamela betegségét, Szegeden kezdték az azonnali beavatkozást. 8 hónap aktív kemoterápiás kezelés, majd 1,5 év tablettás, fenntartó terápia. Sűrű kontroll azóta is, de az óvodából sikerült elballagnia Paminak, s meg is kezdhette az iskolát. Havonta Szeged, vérvétel. A közelmúltban egy kontroll alkalmával felvetődött a relapszus, lumbálták, és MR vizsgálatot végeztek. Várják az eredményeket! Bízunk benne nem a betegség kiújulása van a háttérben. Hónapok óta fejfájással küzd a nagylány, szemüveget kapott, pulmonológiára is menniük kell, asztmás is lett a kis beteg.
Rendszeresen járnak a klinikára, nem rég az autójuk is elromlott, egyetlen utazási eszközük, amit megjavíttatott ugyan a család, de betevőre már nem jut így, a hónap végén.
Az anyuka leírja, “ Sehonnan nem kapunk már támogatást. Nem akartam ismét önökhöz fordulni, de nem látok más lehetőséget.”
Ment utalás, az AdjukÖssze SMS-eknek köszönhetően! Ebben az évben 230 esetben támogattuk már a leukémiás, rosszindulatú vérképzőszervi, csontvelő-átültetett betegeket.
Ha teheted, nem kérünk többet, küldj egy 500.- Ft-os SMS-t. Ez egy fél szelet cukrászdai sütemény ára Neked, Pameláéknak sokkal több volt!
Segítség a harcban, a gyógyulás útján.
A telefonszám: 13600
Az üzenet szöveges részébe ennyit írj: 41
További támogatási formák:
4: ADÓ 1 % FELAJÁNLÁS (január 01-május 20. között aktuális)