Múlt héten két fiatalember támogatásáról tudtunk beszámolni, most a rövid hetet egy 2 éves kislány támogatásával kezdjük.
Emíliát épp a bölcsődébe próbálta beszoktatni az anyukája, amikor is az akut leukémiára nagyon jellemző alattomos módon jelentkezett a betegség. Influenzaszerű tünetek, vissza-visszatérő láz…
Július elején kezdték a kezeléseket, eddig nem kért a család anyagi segítséget, megoldott mindent saját erőből, mára már tartalékaik viszont fogyóban, téli ruházati cikkek vásárlására utaltuk ki támogatásunk. „A lányok nőnek, mint a gomba, majdnem minden évszak nálunk új ruhatárat jelent.”- írja az édesanya levelében.
Szörnyű, mikor egy 2 éves gyermek ilyen komoly betegséggel kell szembenézzen! Emíliáékat eddig nem ismertük, de ígérjük próbálunk még részükre utalni karácsony előtt. Most kezdték a 3. blokk kemoterápiás kezelést.
Történetük az édesanya szavaival:
„Két gyermek, egy ikerpár anyukája vagyok. Emília, az első születtem, ha lehet így mondani, lett sajnos annak a betegségnek a tulajdonosa, amit álmomban sem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet az én gyermekemmel is. Kislányaim betöltött 2. éveiket követően elkezdtük a bölcsődei beszoktatást, hogy visszamehessek dolgozni. Ez sikerült is, de Emília állandóan itthon volt náthás, orrfolyásos betegséggel. Ez nem is volt különösebben aggasztó, hogy rosszra gondoljon az ember, de aztán egy nap belázasodott. Állandó magas, 40 fok körüli volt, amit csillapítani is maximum 37,5 fokra tudtunk. Hét nap után az ügyeleten kötöttünk ki, a Bókay Gyermekklinikán. Kezelték a lázát antibiotikummal, de tovább küldtek minket a Tűzoltó utcai Gyermekklinikára további vizsgálatokra. Rá egy hétre, mikorra időpontunk volt, ismét lázasan mentünk, és bent is tartottak minket 90% leukémia gyanúval. Megtörtént a csontvelő vizsgálat, ami 100%-ban kimutatta, hogy Emília Akut Lymphoid Leukémiás megbetegedésben szenved.
A lehető leghamarabb megkezdték a kezelését, most kezdjük a 3. blokkot. Egyelőre szépen haladunk a gyógyulás felé. Ahogy sajnos mindenkit, minket is elért a válság, az áremelések nehézségei! Segítségüket lányaim téli ruháztatására fordítanám! Jelenleg albérletben élünk, apa dolgozik több mellékállásban mellette. Köszönöm szépen, hogy elolvasták a mi kálváriánkat!”
Ez természetes, tisztelt Anyuka! Ahogy fent is írtuk, próbálunk még idén a mostanin felül utalni! Sok lelki és testi erőt kívánunk addig is ennek a cukorfalat kicsi lánynak, és Önöknek Szülőknek egyaránt!
Jónak lenni jó! Amennyiben Te is támogatni szeretnéd betegeinket, kedves Olvasó, azt az alábbi számlaszámon megteheted. Most például 100 adományvonalas hívás adományából lett Emíliának meleg téli kabát, cipő, ruházat.
2.: Bankkártyás adomány küldése