A fotón látható 8 éves kislánynak, Aminának tavaly nyár elején kezdődött kálváriája a betegséggel. Először begyulladt a bal szeme, bevérzett a kötőhártyája. Az orvosok vírusfertőzésre gyanakodtak, viszonylag szépen is javult, majd két hét múlva láz mellett ugyanez megismétlődött a másik szemén is. Később elkezdett fájni több testrésze, a karja, a bokája.
Több olyan tünetegyüttes jött egymás után Aminánál, ami felettébb furcsa volt. Post Covid is szóba jött, két hétre kórházba is került emiatt a kicsi lány, ízületi gyulladást diagnosztizáltak.
Hazakerült a család a kórházból, “de itt még nem volt vége, a sípcsontjába furcsa, leírhatatlan érzést érzett” -írta nekünk az édesanya. Augusztusig húzódott az idő, ebben a hónapban került sor vérvételre, amit követően magas gyulladási értékekkel került Amina Miskolcra a GYEK-be. Itt többek között csontvelő-biopsziára is sor került, ezután derült rá fény, hogy mi okozta, mi okozhatta a fenti kellemetlen tüneteket. Akut Lymphoid Leukémiát diagnosztizáltak. A betegségen belül viszonylag “kedvező” a prognózis, a kemoterápiás kezelések a remények szerint teljes remisszióhoz fognak vezetni.
“Az első blokk alatt 101 napot töltöttünk kórházban. A második ciklus már könnyebb volt, négy napot voltunk kórházban, és 10 napot otthon.” -írja továbbá az anyuka levelében. Az írásból az is kiderül, hogy Aminának a testi fájdalmakon kívül lelki megpróbáltatásokkal is szembe kellett nézni, elvesztette ugyanis nagymamáját a kicsi lány ezidő alatt.
Egy “nehéz” levelet kaptunk a családtól, azonnal léptünk támogatásuk ügyében. Amináé idén a 81. támogatás kiutalás. Ebben az évben a támogatások összértéke meghaladta az 5,5 M Ft-ot.
Jövő hétfőn kezdik a protokoll befejező ciklusát, előreláthatólag két hónap kórház vár most a kislányra és édesanyjára.
Kérjük, ha teheted segítsd munkánk! Három csatorna is a rendelkezésedre áll:
1.: Utalás a saját netbankodból
Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért
11743002-20194468-00000000

2.: Bankkártyás adomány küldése

Telefonszám: 13600
Hívás után a 41-es kódot szükséges megadni
(1 hívás = 500.- Ft adomány)