A héten lányos hetünk volt, három kislányt támogattunk, akik közül ketten 3 év alattiak voltak, a jövő hét lehet mondani a fiatalemberek hete lesz, a hétfőt egy 22 és egy 23 éves fiatal támogatásával kezdjük.
Patrik az egyikük, akinek egy ritka vérképzőszervi jellegű betegség vágta félbe futballista karrierjét. Meg kellett transzplantálni, mivel a PNH biztosan átváltott volna leukémiába. Szinte napra pontosan egy hónapja kapta meg a donor sejteket, és már otthon is van. Mit mondjunk, jó hamar hazaengedték, de nyilván azért tudott ez megtörténni, mert szépen beindult a vér alakos elemeinek a képzése, s szövődmény mentesen zajlott a transzplantáció. Jelenleg most édesanyja ápolja otthon, ebben a fázisban, így cirka 30 nappal az átültetés után még rengeteg étkezési-, higiénés-, és egyéb szabály van, amit be kell tartani, édesanyja segít neki ebben.
Albérleti hozzájárulásként utaltuk ma ki támogatásunk a fiatalembernek, akinek nagyon-nagyon jó egészséget kívánunk innen is!
Patrik mellett hétfőn egy másik fiatalembert is támogatunk, akit igazából már jó pár éve ismerünk, így fejben vissza számolva meg merjük kockáztatni van már annak lassan 10 éve is. Nos, ő Laci lesz, akinek most a transzplantáció után tért vissza a betegsége. Szerdán hívott minket fel, s úgy kezdte a mondanivalóját, hogy megkérdezte, ülünk e, vagy állunk, s folytatta, „Krisztián, három a magyar igazság, és negyedik a ráadás!” Negyedjére néz ugyanis Lackó szembe a leukémiával, ami most az idegpályáján jött vissza…de Lackó történetéről írunk a jövő héten!
Kérjük, ha tehetitek segítsétek ezt a betegtámogató munkát, amit végzünk! Sokan számítanak ránk, hétfőre fog kimenni a 390. támogatás kiutalás.
Egy bankkártyás segítségnyújtás pár kattintás. Egy adományvonalas hívás 5 szekundum, áldozz ránk kérjük, az idődből ennyit. Sokat nem kérünk, a mostani támogatásokat is sok apró adományból tettük össze…nem sztereotípia, a sok kicsi tud sokra menni! Számíthatunk rád? Ez előtt a két fiatalember előtt is ott az élet, a pici gyerekekről nem is beszélve, milyen jó, amikor az adományaitokból azonnal tudunk segíteni!!! Patrik kérelme például ma jött, hétfőre mar ütemeztük is az utalást részére.
Patrik levele: “Tisztelt Alapítvány! 2020 nyarán egy nagyon ritka és súlyos, ma még gyógyíthatatlan csontvelőbetegséget állapítottak meg nálam az orvosok. A betegség megnevezése PNH (Paroxismalis nocturnalis haemoglobinuria). Ennek a betegségnek a hatása, hogy nem marad elég vörös vértest a szervezetemben, vagyis vérszegény leszek, ami gyors kimerültséggel, fáradtsággal jár. Úgy tudom, heten-nyolcan szenvednek hasonló betegségtől az országban.
Emiatt sajnos abba kellett hagynom a futballozást, ami addig a percig az életem volt. Élsportoló voltam, a fociról szólt a mindennapjaim 90%-a.
Miután diagnosztizálták nálam a betegséget, kezelésekre kellett járnom, annak reményében, hogy állapotomat még egészségesnek mondható szinten tudják tartani, de sajnos 2 év alatt a PNH-hoz társult egy csontvelőelégtelenség, és annyit romlottak az eredményeim, hogy kemoterápiát követően, alig egy hónapja őssejt transzplantáción kellett átesnem.
Jelenleg már itthon, a felépülés fázisában vagyok. Mivel a transzplantáció után, otthonomban is meg kell teremteni a steril környezetet, és ezt sajnos egymagam nem tudom kivitelezni, édesanyámnak ott kellett hagynia munkahelyét, és ide kellett költöznie hozzám az albérletbe, hogy a mindennapi feladatokat el tudja látni. Ebből adódóan lenne szükségünk anyagi támogatásra, mivel édesanyám bevétel nélkül maradt, és így kettőnknek kell kijönni az én betegszabadság után járó fizetésemből, mely sajnos nem elegendő minden kiadásunkra.”
Patrik, igaz a felirat, amit a felsődön lévő rövidítés jelent, You’ll never walk alone! Mielőbbi felépülést kívánunk!
2.: Bankkártyás adomány küldése