Gábor támogatásával nyitjuk az augusztust. A Dél-pesti Centrumkórház szociális részlegéről jött anno, még május elején Gáborék kérelme. Azóta a nekünk felajánlott adó 1% forintoknak és a célzott adományoknak köszönhetően többször tudtuk támogatni a családot, mint ahogy ma is.

“Gábor a napokban lett 100. napos transzplantált, ami számára egy mérföldkő. Szerencsére a csontvelő tiszta, nincs benne rossz sejt. 100%-ban a donor dolgozik!
Most már haza jöhettünk (440km oda-vissza), de heti kontrollra, illetve 3 hetente 5 napot kell még Budapesten töltenünk, mert megelőzés miatt kap kezelést. Ebből még 4 ciklus van vissza.
Én vagyok vele, dolgozni még nem tudok, így férjem keresetéből élünk.”-írja friss levelében az édesanya.

Gáborról azt kell tudni, fiatal kora ellenére hatalmas lelki és testi erőről tett már tanúbizonyságot, ugyanis az áprilisi transzplantáció már a második ilyen beavatkozás volt, amin átesett. 2021 februárban volt az első átültetés, mely után viszonylag rövid időn belül, egy év elteltével relaptált az MDS, ami átfordult AML-be. Ez sajnos nagyon is jellemző a Myelodysplasiás Szindrómára.

Bízunk benne most már ilyen hosszú és küzdelmes időszak után sikerült felülkerekedni a betegségen, s teljes remissziót elérni!

Gáboréké egy négyfős család, mióta kórházban voltak az édesanya teljesen kiesett a munkából, így jól jön nekik továbbra is minden forint segítség.

Kérjük, ha teheted segítsd munkánk! Három csatorna is a rendelkezésedre áll:
1.: Utalás a saját netbankodból
Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért
11743002-20194468-00000000

2.: Bankkártyás adomány küldése

Telefonszám: 13600
Hívás után a 41-es kódot szükséges megadni
(1 hívás = 500.- Ft adomány)