A kórtermi ágyon, már a műtét után. Dorka az egyik legrégebbi öreg motoros, ha lehet így fogalmazni a “nagy leukémiás családunkban”. Legelőször 2012-ben két éves korában derült fény betegségére. Hosszas, egy éves kemoterápiás protokollt kapott. Számos szövődmény alakult ki időközben anno, mint például agyhártyagyulladás, -emiatt söntöt építettek be a kis koponyájába-, és csontosodás az izmaiban, hogy a legrosszabbakat említsük.

Telt-múlt az idő, lassan javult ez az állapot, betegsége is remisszióba került, de sajnos 2017-ben ismét rossz híreket kaptak egy vizsgálat után. Relapszus!
A kemoterápia ilyenkor már hosszútávon nem hatásos, transzplantációra kellett készülni. Donora a 17 éves bátyja volt. Az átültetés sem volt szövődmény mentes Dorkánál, GVHD és cukorbetegség alakult ki. Rendszeresen kellett endokrinológushoz, gyógytornászhoz is vinni a nagylányt, mivel az izom csontosodási folyamata olyannyira felerősödött, hogy erős fizikális fájdalmakat okozott neki, és baj volt a mozgásával. Fizikoterápiával próbálták orvosolni, egy ideig kisebb-nagyobb sikerrel.
Idővel már nem lehetett halogatni, több nagy műtétet kellett tervezni. Egy ilyen nagyobb csont-műtéten esett át tegnap Dorka.

“Vasárnap délelőtt szólt a nővér, hogy estére érjünk be, és ma már műtötték is!- írta egy üzenetben részünkre tegnap az anyuka.

“Sokáig volt benn, végül csavarokkal egyenesítették ki a lábát, és nem kellett gipsz, ami jó! Az ortopéd klinikán vagyunk, maradunk még erősödik, aztán elkezdjük a rehabilitációt! Ez egy újfajta csípő-rekonstrukciós műtét, a csavarokat majd két év múlva kell kivenni! Ezzel sokkal jobb lesz a testtartása és reméljük elkerüljük a csípő protézist!”- tudtuk meg továbbá Dorka édesanyjától.

Legyen így, mi drukkolunk. Dorka amint egy picit erősödik, átköltözik édesanyjával a Dél-pesti Centrumkórház területén található Démétér házba, onnan fognak visszajárni a műtét utáni kötelező vizsgálatokra. Most ennek érdekében támogattuk a családot, egyrészt, hogy beszálljunk a Démétér ház napi díjába, másrészt, hogy anyagilag segítsük a család Budapesten tartózkodását.

Gyógyulj fel mielőbb Dorka, aztán irány haza! 
Várunk a nyári táborban, reméljük nem lesz semmilyen fizikális akadálya annak, hogy ott légy! A szobátok már le van foglalva Bükfürdőn! 

Kérjük, ha teheted segítsd munkánk! Három csatorna is a rendelkezésedre áll:
1.: Utalás a saját netbankodból
Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért
11743002-20194468-00000000

2.: Bankkártyás adomány küldése

Telefonszám: 13600
Hívás után a 41-es kódot szükséges megadni
(1 hívás = 500.- Ft adomány)