Ho-ho-ho-hoooo! Mikulás napot tartottunk! 

Olyan nagyon jó volt a sok kis ismerős, mosolygós arc között sürögni-forogni, hogy elmondani nem lehet!!! Találkozni a szülőkkel, akik többségével már évek óta ismerjük egymást, és egyáltalán nem támogató-támogatott kapcsolat van köztünk, sokkal inkább baráti! Mikor úgy érkeznek a vendégek, hogy megölelnek, megveregetik a vállad, hogy örülnek, hogy ismét látnak, az minden „vendéglátónak” kedves!
Szóval köszönjük, hogy eljöttetek, hogy együtt lehettünk ezen a napon!  
A kis „ünnep indító”, színházi előadás talán kellő megnyitója volt az Ádventnek, annak az érzésnek-hangulatnak, amit képvisel!

11:30 órára vártuk a résztvevőket, akik korábban regisztráltak a rendezvényünkre. Egy finom közös ebédet fogyasztottunk el együtt, majd 13:00 órakor nyíltak a Center Színház ajtói, vártak minket a vendégtér székei. Nagy volt a terem, 150 fő a teljes befogadó képessége, így csapatunk “elveszett” a székek tömkelegébe, bár mi sem voltunk kevesen. Így adott volt, aki szerette volna tartani a 1,5 méter távolságot, meg tudta tenni. A többség persze nem ezen volt, szinte minden érintett jelenlévő gyerkőc esetében már megfelelő az immunitás, egy család volt, akiknél még ez határeset, ők az ebédet ki is hagyták, maszkban, és kesztyű használat mellett azonban eljöttek a Mikuláshoz.

Egy kedves, vidám, a gyermekeket aktívan bevonó színházi előadást néztünk meg, a Csudálatos mikulás címmel. Az eleinte még picit megszeppent “gyerkőceink” hamar feloldódtak, volt közös éneklés, -mert hogyan is másképp lehet várni a Télapót-, tapsolás, mi több, a színpadon is többen segítettek a Manóknak az ajándékok el-, és elő varázsolásában.
Természetes a műsor végére megérkezett az öreg lappföldi is, aki hol elaludt a színpadon, hol elfelejtette korábban mit mondott, -persze ez is a felvonás része volt-, de öregség, feledékenység, aluszékonyság ide, vagy oda, azért az ajándékok kiosztása nem maradhatott el, erre figyelt az örök tél hazájából érkező piros-zubbonyos.

Nagyon, nagyon örültünk Mindenkinek, s ezúton szeretnénk megköszönni Támogatóinknak a segítséget, akik hozzájárultak ehhez a közös programhoz! Az élmény az, amit senki, de senki nem vehet el az embertől! Illetve ismeritek hitvallásunk, “ha boldog a lélek, jobban gyógyul a test is”! (Erre talán jobban kellene figyelni ebben a rohanó világban, mint tesszük!)
Külön köszönjük az Asia Center Vezetőségének, hogy kaphattunk a vásárlói tértől külön elszeparált ülőhelyet. Egymás mellett, egyben szemben lévő hat üres üzletet bocsátottak rendelkezésünkre díjmentesen.

A poszt végére, de egyáltalán nem utolsó sorban, még a korai órákban, mikor még a vendégek nem érkeztek meg, meglátogatott minket egy lelkes támogatónk a családjával, egy rendszeres véradó hölgy, aki immáron potenciális csontvelő-donor is egyben, és több, az anyukája által készített csodaszép horgolt kisállatokkal, sapekokkal lepett minket meg, amit ezúton is hálásan köszönünk! Természetesen a kézimunka minden darabja megy be a kórházba, ahol mindegyikük meg fogja találni kis gazdáját! 

Köszönjük Mindenkinek a segítséget, volt, aki péksüteményeivel, azok jótékony célra való licit felajánlásával támogatta a jó ügyet, majd emellé többen betársultak, volt család, aki 20 darab Mikulás csomag vásárlásával-pénzadománnyal állt a Mikulás napunk mellé, aki videós bejegyzéseivel vitte a hírt tovább, s gyűjtött, így tudtuk ezt a napot megszervezni, javarészt a célzott adományoknak köszönhetően!!!

Ha bárki segítené munkánk, nekünk mindig lesz egy jó ügyünk! Keress minket bátran, bizalommal, ha kérdésed-kérésed van felénk adományod kapcsán!

Áldott-békés-boldog karácsonyt kívánunk Mindenkinek! Nagyon jó egészséget! További képek Facebook oldalunkon. 

Idén még nyolc család támogatása van tervezve, ez biztos, ha jönnek még adományok az ünnepek előtt, úgy természetesen nem fogjuk azt benntartani, kiutaljuk karácsony előtt őket!

Kérjük, ha teheted segítsd munkánk! Három csatorna is a rendelkezésedre áll:
1.: Utalás a saját netbankodból
Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért
11743002-20194468-00000000

2.: Bankkártyás adomány küldése

Telefonszám: 13600
Hívás után a 41-es kódot szükséges megadni
(1 hívás = 500.- Ft adomány)