Hannáé ebben az évben a 400. támogatás kiutalás.
Ismét egy 2 éves kislány került a látókörünkbe, akit a szegedi centrumban kezelnek.
„Kislányomnál május elején a lábain kiütésszerű bevérzések jelentek meg, ezzel vittem be az ügyeletre.”- kezdte a kérelme mellé küldött levelét az édesanya.
Elsők között laborvizsgálatot végeztek, s mint kiderült, annak eredményéből már szinte azonnal felmerült a leukémia gyanúja. Még aznap menni kellett a családnak Szegedre, ahol végül megerősítették a diagnózist.
Jelenleg az aktív kemoterápiás kezelése zajlik Hannának. Megérkezett a hivatalos orvosi igazolás is, így tudtuk tervezni a család azonnali támogatását, akik egy fizetésből és családi pótlékból élnek.
Támogatásunk az otthoni megfelelő higiénés körülmények kialakítására utaltuk ki a családnak. A gyerkőcök két kezelés között, abban a 2-3 hétben, míg otthon erősödnek, nagyon védtelenek a fertőzésekkel szemben, s az az ő immunszupresszált állapotukban a gyógyulást, és a kezelések ütemezését illetően kockázati tényező. Elsődleges célunk mindig is az volt, hogy azt a fertőzést, amit el lehet kerülni, kerüljék is el az érintettek!
Mielőbbi remissziót, gyógyulást kívánunk innen is a kis tündérnek, ez volt az első támogatásunk részükre, innentől kezdve elérnek minket, kedves szülők, ha lesz lehetőségünk, segíteni fogunk a továbbiakban, még a kezelések idején!
Minden kis adományt ugyanúgy köszönünk, mint a nagyobb összegű utalást! Korántsem mindegy, hogy ki-mennyiből ad, és ezt mi nagyon jól tudjuk! Kevésből nem lehet csak keveset adni, de azt talán még jobban meg kell köszönni! Köszönjük azt is, ha ránk keresel a Facebook-on, és kedveled oldalunk!
2.: Bankkártyás adomány küldése