Márk 14 éves, 2018 augusztusában JMML leukémiát diagnosztizáltak nála. Azonnal el kellett indítani a kemoterápiát, vérre és trombocitára volt szüksége, s rögvest fel is terjesztették egy idegen donoros, úgynevezett allogén csontvelő-transzplantációra. Találtak donort, Lengyelországban egy 45 éves hölgy személyében. A transzplantáció megtörtént, de hazakerülés után rengeteg szövődmény jött, ami miatt újra és újra kórházba került Márk. (máj GVHD, tüdőgyulladás, epilepsziás roham, “A” típusos influenza…) Majd szépen rendeződött, jól volt, egyre ritkábban jártak kontrollra, még az iskolát is újra kezdhette. 2020 tavaszán egy kontroll alkalmával rossz vérkép mutatkozott, ami miatt további vizsgálatok voltak szükségesek. Relapszus igazolódott. Gyorsan zajlódtak az események, ismét egy Lengyel donor bizonyult jónak, már volt “gyakorlat”, hamar túl volt az átültetésen a fiatalember. Majd eljött a második transzplant utáni 100. napi csontvelő-vizsgálat ideje…végtelenül szomorúak voltunk, mikor meghallottuk az eredményt, rossz sejteket detektáltak.

Harmadik átültetés nem jöhet szóba. Az orvosok pici időt kértek, Németországgal próbálták felvenni a kapcsolatot, miként legyen tovább. Infúziós kezelést kapott Márk, s azóta gyógyszereket…sokat járnak édesanyjával vér és különböző vérkészítmény transzfúzióra, ezek hol ambulánsan zajlanak, hol be kell feküdni a kórházba…most egy 50.000.- Ft-os üzemanyagkártyával járultunk hozzá ezekhez az utakhoz!

Márk, szorítunk, izgulunk veletek, érted!

Kérjük, ha teheted segítsd munkánk! Három csatorna is a rendelkezésedre áll:
1.: Utalás a saját netbankodból
Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért
11743002-20194468-00000000

2.: Bankkártyás adomány küldése

Telefonszám: 13600
Hívás után a 41-es kódot szükséges megadni
(1 hívás = 500.- Ft adomány)