Máris eltelt egy hét decemberből. 545.451.- Ft-ot utaltunk ki 01-je óta a leukémiás, csontvelő-transzplantált betegeknek.
Többek között a most 4 éves Pamela az egyik kis beteg, akinek kiutalásra került a nevére érkező célzott adomány.
Pami története is nagyon szívhez szóló. A múlt hónapban vette fel velünk a kapcsolatot a család. Az otthoni megfelelő higiénés körülmények kialakítását támogattuk esetükben.
Az édesanya levele:
“2017 októberében megszületett legkisebb gyermekünk, Pamela. Minden rendben ment, egészségesen fejlődött. Következő év május végén belázasodott. A háziorvosunk antibiotikummal kezelte, 10 nap kellett, hogy lemenjen a láza. Aztán 1 hét elteltével ismét jelentkezett hőemelkedés, de semmi több. Ismét orvos, de nem találtak kiváltó okot. Majd eltelt pár nap, jobban lett, de időközben megcsípte egy kullancs, miután felment a láza. Ezt ráfogtuk a kullancsra. Eltelt megint egy kis idő, jobban lett, majd újabb láz. Ekkor ráfogtuk a medencézésre, hogy napszurást kapott. Majd elkezdett fájni a sípcsontja is, ekkorra már nagyon sápadt is volt. A vérvétel nem mutatott semmit, csak egy kis vérszegénységet. Ez ment egészen júliusig. Addig már szinte menni is alig bírt. Háziorvosunk beküldött Gyulára Lyme-kór gyanúval. Ott már másnap látták, hogy itt valami más lehet, és közölték, hogy még aznap irány Szeged csontvelő-mintavételre. Nem értettem mi zajlik körülöttünk, mert nem mondtak semmit. Ahogy Szegedre értünk, érkezés után azonnal közölték, hogy leukémia gyanúja miatt vagyunk itt. Összeomlottam! Nem hittem el, hogy az én picike életerős, örökké futó, ugráló kislányom ilyen beteg lehet. Másnap megtörtént a mintavétel, még aznap délután jött a doktornő és közölte, hogy küldi a mintát Pécsre, de megnézte ő is, és biztos benne, hogy leukémia. 15.-re megjött az eredmény Pécsről, Akut Lymphoid Leukémia. Azonnal megkezdték a kezelést. Jelenleg is tart, ha minden jól megy, február vége- március elejére végzünk az aktív kezeléssel. Még utána 1-1,5 év otthoni fenntartó kezelésre lesz szükség. Nagyon kitartó, bátor a kislányunk, büszkék vagyunk rá. Ez az egész teljesen kikészít minket, úgy érzelmieg, mint anyagilag. Nagyon sok olyan dolog van, amit meg kell venni a kislánynak és nagyon drágák, mellette még nem is beszéltem a két kiskorú iskolás testvérről, velük is van kiadás bőven. Bízom benne tudják támogatni a mi kis Pamikánk.”
Kérjük, ha teheted segítsd munkánk! Három csatorna is a rendelkezésedre áll:
1.: Utalás a saját netbankodból
Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért
11743002-20194468-00000000

2.: Bankkártyás adomány küldése

Telefonszám: 13600
Hívás után a 41-es kódot szükséges megadni
(1 hívás = 500.- Ft adomány)