Pamela betegsége 3,5 éves korában lázzal jelentkezett. Az addig egészséges és egyáltalán nem beteges kislány belázasodott, amit különböző gyógyszeres kezelések 10 nap alatt tudtak levinni. Majd rövid időn belül ismét lázas lett, ami már felettébb feltűnő volt. Nem találták az okát, de időközben kullancscsípés is érte a kislányt, feltételezte az orvos, attól (is) lehet. Majd iszonyatosan el kezdett fájni a sípcsontja, a háziorvos Lyme kór gyanúval beutalta a családot a gyulai kórházba. Vérvételre került sor, ami vérszegénységet igazolt, s felmerült a gyanú, hogy hematológiai betegség állhat a korábbi láz, s akkorra elviselhetetlenné váló sípcsont fájdalom mögött. Szegedre irányították a családot, ott került sor az első csontvelő-mintavételre is, ami 100%-ban visszaigazolta az ALL-t.
“Nem hittem el, hogy az én picike, életerős, örökké futó, ugráló kislányom ilyen beteg lehet!” -írta anno az édesanya levelében.
Sajnos az akut leukémia nagyon alattomos betegség, sokszor szinte tünet nélkül alakul ki, mire bármilyen tünetet is okoz, már elég előrehaladott a betegség, s azonnali kemoterápiás kezelésekre kell sor kerüljön. Ez szinte minden esetben így van!
Most az alábbi levéllel fordult felénk az édesanya, természetesen azonnal léptünk Pamela támogatását illetőleg. Tudtuk ezt tenni az adományvonalas hívásainknak köszönhetően, most 100 darab ilyen hívás által beérkezett adományt utaltunk ki a család számlájára.
“Tisztelt Alapítvány! Március 18-án fejeztük be az aktív kezelést. Az utolsó hetekben hét hetet töltöttünk egy huzamban bent. Ez szinte minden anyagi tartalékot elvitt. 130 kilométerre lakunk Szegedtől, és heti redszereséggel kellet tankolni, hordták nekünk a tiszta ruhát. Mindemellett nagyon sokban volt a benti lét, amiket Pamikának megvettem. Étel, innivaló, amit szeretett volna, amit kívánt. Most kezdjük is a fentartó kezelést, így heti kétszer kell jönnünk Szegedre. Ha romlik a vérképünk, akkor transzfúzióra többször is. Kérem Önöket, ha módjukban áll, segítsenek nekünk! Köszönjük az eddigi, és ha szóba jöhet, a mostani segítséget is!”
Aki teheti, hívja legalább havi egy alkalommal az adományvonalas számunk!
2.: Bankkártyás adomány küldése