Mostanában kijut a szívszorítóbbnál-szívszorítóbb történetekből. 13 éve tesszük a dolgunk, nem lehet hozzászokni! Természetesen ment Misi apukájának utalás, ahogy tudunk ott leszünk mellettük is!
“Kisebbik gyermekem, Misike nyakán, hónalja alatt és az ágyéka táján dudorokat fedeztem fel 2022 október végén.
Először a védőnőnek mutattam meg, majd a háziorvosi rendelőben, ahonnan azonnal a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház gyermekosztályára küldtek.
Itt rögtön látták, hogy egy súlyosabb betegséggel állunk szemben, ekkor még fogalmam nem volt, milyen komoly a helyzet.
Továbbirányítottak a Debreceni Klinika Gyermekgyógyászatára. Többféle kivizsgálásnak vetették alá kisfiamat, november végén egy hétig volt benn a klinikán, ahol Non-Hodgkin Lymphoma gyanúja igazolódott. Miután kiderült, hogy gyermekemnek rosszindulatú daganatos betegsége keletkezett, folyamatosan gyógyszerrel, majd kemoterápiás kezeléssel próbálják gyógyítani. Sajnos a kezelések hatására kisfiam nagyon legyengült! Lefogyott, magától képtelen járni, annyira nincs erő a kis lábában. Nagyon szívszorító így látni, de bizakodnunk kell az orvosok szerint is, mivel ez a kezelés velejárója. Hosszú hónapokig fog még a kemoterápiás kezelés tartani. Addig naponta-másnaponta megyek a gyermekemhez a 87 km-re lévő Debrecenbe. Rajta kívül van még egy nyolcéves kislányom, aki ittthon él velem, és iskolába kell járnia. Ő is nagyon nehezen viseli a testvére hiányát, sokat rajzol neki, telefonon beszélnek egymással, ha Misike kicsit jobban érzi magát. Egyedül nevelem őket, így még nehezebb lelkileg ez a helyzet a családunk számára.
Mivel az utazás költségei nagyon sok kiadással járnak, így főként anyagi jellegű segítséget kérnénk, amit előre is tisztelettel köszönünk minden jószívű adományozónak.”
Tesszük a dolgunk, de ahhoz, hogy az ilyen helyzetekben valódi és hathatós segítséget tudjunk nyújtani, kell az emberek támogatása.
Szeretnénk rád is számítani!