Zsófi már nem kislány, emellett egészségügyi középiskolába jár, nagyon is jól tudja mi ez a betegség! Egy gyakorlati oktatás alkalmával vettek tőle és osztálytársaitól vért, s innen indult kálváriája.

Készül Zsófi otthoni fél steril szobája, ez a képről is jól látszik. Még a kórházban, ma beszéltünk az édesanyjával, de már szóba került, hogy hamarosan mehetnek haza. Most ingáznak, hol az osztályon, hol lent, a Démétér házban vannak, lázas időszakokon van túl a nagylány, egyszer jobban, egyszer rosszabbul érzi magát. Ez sajnos azt kell mondjuk, így az 53. napon a transzplantáció után szokványos, persze ezt könnyű így kijelenteni, az aki benne van/átéli, annak közel sem szokványos. Semmiképp sem az egy 18 éves kishölgynek.
Mához egy hétre lesz a 60 napos csontvelő-biopszia, ettől várjuk a sikeres átültetés visszaigazolását! Ott ugye egyértelműen látszani fog, 100% donor vérképzést kell mutasson majd a lelet. Zsófi az anyuka elmondása szerint sokat fogyott, 57 kg-ról nyár közepére 44-re, most pedig a GVHD áldatlan mellékhatásaival küszködnek. Amit tudunk megteszünk, hogy segítsük a családot, utaltunk már részükre korábban, és most péntekre is be van állítva egy támogatás a családnak, illetve ezen felül még nagyságrendileg 170.000.- Ft-ot különítettünk el neki a számlánkon.
Zsófié ebben az évben a 292. átadásunk, január 01. óta 28.548.043.- Ft-tal tudtuk támogatni a vérképzőszervi, csontvelő-transzplantált betegeket. 

Kérjük, ha teheted segítsd munkánk! Három csatorna is a rendelkezésedre áll:
1.: Utalás a saját netbankodból
Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért
11743002-20194468-00000000

2.: Bankkártyás adomány küldése

Telefonszám: 13600
Hívás után a 41-es kódot szükséges megadni
(1 hívás = 500.- Ft adomány)