A rozsályi családsegítő szolgálattól kaptuk Zsomborék kérelmét tegnap, mivel megjött minden, a támogatáshoz szükséges dokumentum, így tudtunk is azonnal utalni a családnak.

Az édesapa elmondása szerint Zsombor betegsége tavaly derült ki, november környékén. A család nem számított ilyen jellegű diagnózisra, nagyon megviselt mindenkit ez a rossz hír. A szülők kezdetben csak annyit észleltek, hogy a nyaki mirigyek meg vannak duzzadva, emiatt fordultak a fehérgyarmati kórház szakrendelőjébe vizsgálatra. Mi már a Debreceni Egyetem igazolását kaptuk kézhez, ahol diagnózisként Hodgkin Lymphoma van feltüntetve. Rosszindulatú vérképzőszervi betegség lévén tudjuk segíteni a családot, Zsombor a kemoterápiás kezelések közt apláziás állapotban tölt otthon néhány napot, jelen esetben az otthoni megfelelő higiénés körülmények kialakítására utaltuk ki támogatásunk.

Mielőbbi teljes gyógyulást kívánunk Zsombor! Az édesapának azt ígértük, 2-3 hónap múlva fogunk még segíteni. Hosszas út áll előttük is, s mi próbálunk a diagnosztizálástól, az aktív kezelések, de a rehabilitáció idején is segíteni a családoknak, lehetőségeink szerint!

Kérjük, ha teheted segítsd munkánk!
1: ADÓ 1 % FELAJÁNLÁS
Adószámunk: 18142842-1-14
Link a felajánláshoz: ide kattintva érhető el
2: UTALÁS SAJÁT NETBANKODBÓL:
Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítvány
11743002-20194468-00000000
3: GYORS BANKKÁRTYÁS ADOMÁNY:
Link a bankkártyás adományozáshoz ide kattintva érhető el
4: ADOMÁNYVONAL, MELLYEL 500.- FT-TAL SEGÍTESZ EGY TELEFONHÍVÁSSAL:
Telefonszám: 13600
Hívás után a 41-es kódszámot szükséges megadni.
KÖSZÖNJÜK MINDEN BETEG NEVÉBEN A SEGÍTSÉGET!
Facebook oldalukat ide kattintva találod.