Egy mosoly, és a régi babánk ölelése! Anasztázia, akit szülei csak Anikának hívnak, hat évesen az életéért küzd! Transzplantációja zajlik a miskolci centrumban.
Az édesanya kérelme mellé küldött leveléből kiderül, hogy februárban látogatóba mentek, „Borsod megyébe”, írja az anyuka, „és a kislányom betegsége miatt itt ragadtunk Dunántúlról.” -folytatja.
Anika játék közben elesett, a vérömleny, ami keletkezett a baleset következményében, nem múlt egy hét alatt sem, mi több, növekedett. Orvoshoz mentek, s innen indult a kálvária. Miskolcon a Gyermekegészségügyi Központban kötöttek ki, s hat kemoterápiás blokk után október végén volt az átültetés.
„Jelenleg is a transzplantációs boxban vagyunk, elkezdődött az őssejtek tapadása. Ha már megfelelő lesz a sejtszám és Anika állapota is engedi, akkor átkerülünk a fél sterilbe, aztán haza.”
Anasztáziával édesanyja van kórházban, a férj, a kicsi lány apukája pedig otthon Anika ikertestvérével és harmadik gyermekükkel. Dolgozni a családfenntartó sem tud, hisz a két kiskorú gyermeket nem hagyhatja magára.
Az anyuka leveléből kiderül, ő GYOD-on van, emellett a GYES az, amit kap, és családi pótlékból élnek.
Anasztázia otthoni fél steril szobájának kialakítására kérték támogatásunk! Természetesen ment részünkről támogatás! Utalásunk az otthoni megfelelő higiénés körülmények kialakítására tudja fordítani a család.
Ha szeretnéd segíteni munkánk, hogy tudjuk támogatni a családokat, elég egy gyors 500.- Ft-os SMS elküldése. Már ezzel is sokat segítesz! Köszönjük, hogy segítesz egy tábla csoki árával! Te észre sem veszed azt az egy ötszázast, mi pedig egyben, sokatok adományát továbbítjuk!
Anikáé ebben az évben a 407. támogatásunk!
2.: Bankkártyás adomány küldése