Ha az ember lázas, az mindenképp valami problémára utal. Ha a láz lemegy, de időről-időre, pár nap kihagyás után ismét visszatér, az már felettébb gyanús. Nagy bajra utalhat!
Milyen egy kisgyerek, futkorászik a mezőn, összeszed egy kullancsot, ugrál a medencébe, pancsol a tűző napon…valahogy mindig úgy hozta az élet, hogy volt mire vélni/fognia lázas állapotokat. Végül szerencsére még időben kiderült mi a baj okozója, s el tudták kezdeni a kezeléseket!
A most 4 éves Pamelát támogattuk. Az otthoni megfelelő higiénés körülmények, a fél steril szoba kialakítása a cél!
Pami története:
“2017 októberében megszületett legkisebb gyermekünk, Pamela. Minden rendben ment, egészségesen fejlődött. Következő év május végén belázasodott. A háziorvosunk antibiotikummal kezelte, 10 nap kellett, hogy lemenjen a láza. Aztán 1 hét elteltével ismét jelentkezett hőemelkedés, de semmi több. Ismét orvos, de nem találtak kiváltó okot. Majd eltelt pár nap, jobban lett, de időközben megcsípte egy kullancs, miután felment a láza. Ezt ráfogtuk a kullancsra. Eltelt megint egy kis idő, jobban lett, majd újabb láz. Ekkor ráfogtuk a medencézésre, hogy napszurást kapott. Majd elkezdett fájni a sípcsontja is, ekkorra már nagyon sápadt is volt. A vérvétel nem mutatott semmit, csak egy kis vérszegénységet. Ez ment egészen júliusig. Addig már szinte menni is alig bírt. Háziorvosunk beküldött Gyulára Lyme-kór gyanúval. Ott már másnap látták, hogy itt valami más lehet, és közölték, hogy még aznap irány Szeged csontvelő-mintavételre. Nem értettem mi zajlik körülöttünk, mert nem mondtak semmit. Ahogy Szegedre értünk, érkezés után azonnal közölték, hogy leukémia gyanúja miatt vagyunk itt. Összeomlottam! Nem hittem el, hogy az én picike életerős, örökké futó, ugráló kislányom ilyen beteg lehet. Másnap megtörtént a mintavétel, még aznap délután jött a doktornő és közölte, hogy küldi a mintát Pécsre, de megnézte ő is, és biztos benne, hogy leukémia. 15.-re megjött az eredmény Pécsről, Akut Lymphoid Leukémia. Azonnal megkezdték a kezelést. Jelenleg is tart, ha minden jól megy, február vége- március elejére végzünk az aktív kezeléssel. Még utána 1-1,5 év otthoni fenntartó kezelésre lesz szükség. Nagyon kitartó, bátor a kislányunk, büszkék vagyunk rá. Ez az egész teljesen kikészít minket, úgy érzelmieg, mint anyagilag. Nagyon sok olyan dolog van, amit meg kell venni a kislánynak és nagyon drágák, mellette még nem is beszéltem a két kiskorú iskolás testvérről, velük is van kiadás bőven. Bízom benne tudják támogatni a mi kis Pamikánk.”
Kérjük, ha teheted segítsd munkánk!
1: UTALÁS SAJÁT NETBANKODBÓL:
Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítvány
11743002-20194468-00000000
2: GYORS BANKKÁRTYÁS ADOMÁNY:
Link a bankkártyás adományozáshoz ide kattintva érhető el
3: ADOMÁNY SMS, MELLYEL 500.- FT-TAL SEGÍTESZ:
Telefonszám: 13600
Az üzenet szöveges részébe csupán ez kerüljön: 41

4: ADÓ 1 % FELAJÁNLÁS (január 01-május 20. között aktuális)

Adószámunk: 18142842-1-14
Link a felajánláshoz: ide kattintva érhető el
KÖSZÖNJÜK MINDEN BETEG NEVÉBEN A SEGÍTSÉGET!
Facebook oldalukat ide kattintva találod.