Vanessza három éve lett nyirokdaganatos. 2021-ben a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán kezdték a kezelést, ami hatásosnak bizonyult. Azóta rendszeresen kontroll vizsgálatok zajlottak, mindenki, az orvosok is, a család is azt hitte már minden rendben, amíg csak az egyik kontroll alkalmával ki nem derült idén, hogy a betegség kiújult.

Erősebb kemoterápia, immunterápia következett, -írja az anyuka-, amit rosszabbul viselt már lelkileg is, testileg is, -folytatta.

Budapesten a Semmelweis Klinika belgyógyászat hematológián kezelték Vanesszát. Már akkor tudták, őssejt-transzplantációt kell tervezni, ez vezethet a teljes gyógyuláshoz, ami Debrecenbe fog megtörténni. Az őssejt levétel megvolt, majd egy PET CT-t következett, ami megint csak rossz eredményt mutatott.
Jelenleg azon dolgoznak az orvosok, hogy remisszióba kerüljön a Hodgkin Lymphoma, s meg tudják transzplantálni Vanit.

Nagyon, nagyon nehéz körülmények közt él a család, akiknek segíteni szeretnénk, segíteni kell az életért való harcukban!

Sok a beteg, dolgozunk mi is! Vanessza idén a 251. támogatottunk. Ahhoz, hogy tudjunk segíteni Vanesszának, nekünk is segítség kell! 

Kérjük, ha teheted segítsd munkánk!
1: UTALÁS SAJÁT NETBANKODBÓL:
Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítvány
11743002-20194468-00000000
2: GYORS BANKKÁRTYÁS ADOMÁNY:
Link a bankkártyás adományozáshoz ide kattintva érhető el
3: ADOMÁNY SMS, MELLYEL 500.- FT-TAL SEGÍTESZ:
Telefonszám: 13600
Az üzenet szöveges részébe csupán ez kerüljön: 41

4: ADÓ 1 % FELAJÁNLÁS (január 01-május 20. között aktuális)

Adószámunk: 18142842-1-14
Link a felajánláshoz: ide kattintva érhető el
KÖSZÖNJÜK MINDEN BETEG NEVÉBEN A SEGÍTSÉGET!
Facebook oldalukat ide kattintva találod.