Amikor azt mondjuk, hogy minden téren ott vagyunk, próbálunk ott lenni a betegeink mellett, akkor az úgy is van!
Diagnosztizálástól a rehabilitáció idejéig.

Elsődleges a családtámogatási rendszerünk! Ez egyértelmű! Pénzbeli támogatást nyújtunk az érintett családoknak! Otthoni megfelelő higiénés körülmények kialakítása, stb., ami életmentő jelentőségű

Anyagilag támogatjuk a családokat, közösségi rendezvényeket szervezünk, táboroztatunk, transzlantos-napokat tartunk, mentálhigiénés szakembert biztosítunk, aki kéri…
Ma a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán voltunk animátorainkkal, hajtogatott lufikat kaptak az épp bent fekvő gyermekek.
Hisszük és valljuk, ha boldog a lélek, jobban gyógyul a test is! Pici mosolyt, ha rövid időre is, de tudtunk talán csalni a gyerekek arcára.

Nyolc gyerkőchöz be tudtunk menni a kórtermekbe, két betegnek csakis a kész lufikat tudtuk felküldeni, s voltak olyan elszeparált kórtermek, betegek is, akikhez sem mi, sem a figuráink nem tudtak bejutni. Ők voltak azok a betegek, akik apláziában vannak, immunrendszer nélkül. Itt így “tettünk” értük, hogy csírájában elfojtottuk a fertőzésveszélyt, nem mentünk be. Gyógyulást mindenkinek!!!

Közben találkoztunk olyan családokkal, akiket már támogattunk, de olyanokkal is, akiket még nem. Itt felhívtuk az édesanyák figyelmét, ha szükséges, kérjék segítségünk!

Kérjük, ha teheted segítsd munkánk!
1: UTALÁS SAJÁT NETBANKODBÓL:
Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítvány
11743002-20194468-00000000
2: GYORS BANKKÁRTYÁS ADOMÁNY:
Link a bankkártyás adományozáshoz ide kattintva érhető el
3: ADOMÁNY SMS, MELLYEL 500.- FT-TAL SEGÍTESZ:
Telefonszám: 13600
Az üzenet szöveges részébe csupán ez kerüljön: 41

4: ADÓ 1 % FELAJÁNLÁS (január 01-május 20. között aktuális)

Adószámunk: 18142842-1-14
Link a felajánláshoz: ide kattintva érhető el
KÖSZÖNJÜK MINDEN BETEG NEVÉBEN A SEGÍTSÉGET!
Facebook oldalukat ide kattintva találod.