Izabellának a “szokásos” tünetekkel jelentkezett betegsége. Mit is mondhatnánk egy, az alábbi sorokat író édesanyának!? Természetesen próbálunk segíteni, az adomány SMS vonalunkon várunk most minél több segítő SMS-t a kicsi lánynak is.

“A mi kislányunk, Izabella, 14 hónapos volt, amikor egy augusztusi reggel úgy kelt fel, hogy nem akart ráállni a lábára, sokat sírt, véraláfutásokkal volt teli a lába, karja. Így kezdődött az egész…
Egy hétre rá már megvolt a kivizsgálás eredménye Szegeden a Gyermekklinikán, és megtudtuk, hogy nagy a baj. Leukémiás.
Magas lett a fehérvérsejtek száma, emellett vérszegény volt. Mája, lépe, nyirokcsomói megnagyobbodtak, ízületi fájdalmai voltak.

Kezdetben úgy volt, hogy elég lesz neki a gyengébb, kíméletesebb kezelés, de sajnos a genetikai vizsgálat eredménye alapján kiderült, hogy magas rizikójú genetikai eltérés van jelen. Így a kislányunknak erős kemoterápiás kezeléseket kellett kapnia, ami nagyon megviselte a szervezetét.”

Ő tartja bennünk a lelket, írta még levelében az édesanya, miatta muszáj erősnek maradnunk, folytatta. Így is van ez pontosan, mi pedig próbálunk segíteni! Sajnos sok nehézségbe ütköztek. Nem csak lelkileg, de anyagilag is nagyon megterhelő a családnak ez az időszak. Az anyuka még nem tud munkába visszamenni Izától, az édesapa ahogy tud dolgozik, másodállást is vállalt, de nem tudják kifizetni, utolérni magukat a kiadásokkal! 

Többféleképpen is tudsz segíteni Izabellának is, most leginkább az SMS-ekre fókuszálunk! Egy 500.- Ft-os SMS nem a világ, egy tábla csoki ára, ettől a szegény sem lesz szegényebb! Köszönjük, ha küldesz te is egyet! 
Kérjük, ha teheted segítsd munkánk!
1: UTALÁS SAJÁT NETBANKODBÓL:
Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítvány
11743002-20194468-00000000
2: GYORS BANKKÁRTYÁS ADOMÁNY:
Link a bankkártyás adományozáshoz ide kattintva érhető el
3: ADOMÁNY SMS, MELLYEL 500.- FT-TAL SEGÍTESZ:
Telefonszám: 13600
Az üzenet szöveges részébe csupán ez kerüljön: 41

4: ADÓ 1 % FELAJÁNLÁS (január 01-május 20. között aktuális)

Adószámunk: 18142842-1-14
Link a felajánláshoz: ide kattintva érhető el
KÖSZÖNJÜK MINDEN BETEG NEVÉBEN A SEGÍTSÉGET!
Facebook oldalukat ide kattintva találod.