Hanna érkezését nagyon várták a szülők! A kicsi lány születése után genetikai vizsgálatok indultak, kiderült, hogy Down Syndroma -val született. Folyamatos fejlesztéseken vett részt, szépen haladt, de az állapota nem kerülhetett felmérésre, mert egy kontroll vérvétel alkalmával nagyon alacsony vérlemezke számra lettek figyelmesek, Miskolcra a GYEK-be kerültek, ahol egy rosszindulatú vérképzőszervi betegség, MDS került diagnosztizálásra.
Ezután kerültek Hannáék a látókörünkbe, így tudtuk bevenni őket a családtámogatási programunkba. A diagnózis felállítása után kiderült egy idegen donoros őssejt-átültetésre lesz szükség, elindult a donor keresés. Beültetésre került a centrális kanül, Hanna és édesapja beköltözhetett a steril boxba. Időközben megszületett Hanna kistestvére, el lehet képzelni miben voltak a szülők! Egyrészt a világ legszebb dolga történt velük, ami megtörténhet, másik oldalt az egyik legszomorúbb, amit csak el lehet képzelni.
Anyagilag sem volt ez egyszerű egyáltalán, segítenünk kellett! Támogattuk már korábban a családot, és tettük ezt most is. Üdvözöljük a családot, jó egészséget kicsi lány!
A fejlesztések a kemoterápiás kezelések, őssejt-transzplantáció miatt ugye elmaradtak, ennek ellenére Hanna időközben megtanult járni, kapaszkodás nélkül felállni…a beszédben sajnos el van maradva, meg ma telefonon egyeztettünk az édesanyával, azért több mindenben is szükség lesz a fejlesztésre, amit lassan-lassan most már el tudnak kezdeni. Hanna négy oltást megkapott, óvatosan, fokozatosan most már mehet majd emberek közé.
Mint megtudtuk, ezek a fejlesztő foglalkozások fizetősek, ígértünk az anyukának hozzá a jövőben is segítséget! Nincs sok pénzünk, de bízunk benne az AdjukÖssze SMS kampányunk sikeres lesz, s akár nem csak segítséget tudunk nyújtani a fejlesztésekhez, hanem ki tudjuk fizetni a teljes foglalkozásokat! De jó lenne!
4: ADÓ 1 % FELAJÁNLÁS (január 01-május 20. között aktuális)