Idén immáron 7 évesek vagyunk! Eddig több, mint 40 Millió forinttal támogattuk a családokat!
Bankszámlaszám: 11743002-20194468-00000000 vagy 16200106-11574312-00000000 Bírósági bejegyzés száma: Pk.60.128/2010/2./I. szám
Szlogen

Várunk mindenkit szeretettel a Grazioso Zeneszalon nyitókoncertjére

Oly sokan jeleztétek már, hogy szeretnétek velünk személyesen is találkozni! Itt az alkalom, Budapest és környéke! Az a megtiszteltetés ért minket, hogy ismét meghívást kaptunk a Grazioso Zeneszalon egy koncertjére, ami nem csupán egy nyitókoncert, hanem egy bizonyos nemes célt is fog szolgálni!

Grazioso Zeneszalon Nyitokoncert

Detvay Mária Marcella a Nemzeti Filharmonikusok művésze, s egyben mondhatjuk az Alapítvány barátja is, aki már többször segítette munkánkat egy-egy jótékonysági koncert megszervezésével! Így lesz ez ezennel is, egy három éves kis betegünknek, Rafael Dórikának fogunk adományt gyűjteni a helyszínen! Két művész gyönyörű előadását hallgathatjuk majd, ők nem más, mint Granik Anna zongoraművésznő, és Oláh Vilmos hegedűművész. Maga a koncert ingyenes, s aki szeretne, majd egy, a bejáratnál kihelyezett zárt alapítványos perselybe tud majd adományt helyezni, természetesen mindenféle minimális összeghatár nélkül! A rendezvényen egyébként ott lesz az érintett család, be fogjuk őket mutatni Marcellával. A koncert végén az édesanyával, édesapával, és Marcellával közösen fogjuk kinyitni az adománygyűjtő ládikát, melynek tartalmát már ott a helyszínen át is adjuk Dóriéknak!

...és hogy ki is Dóri? Pár bejegyzéssel lefelé görgetve találtok egy bejegyzést "Segítsünk Dórinak" címmel, ahol Dórika látható, illetve a Facebook oldalunkon is láthattok a kislányról több videót. Vigyázat, szem nem fog szárazon maradni, s a szívünket is melengetni fogja! 🙂👍❤️

Megosztásokat köszönjük, legyünk sokan a Klebelsberg Kultúrkúriában szeptember 15-én este! Azokat is várjuk, akik nem annyira kedvelik a komolyzenét, hogy otthon is mindig azt hallgatnak, higgyék el, önöknek is fog tetszeni az előadás! Tapasztalatból mondjuk! Mindig felemelő ott lenni egy ilyen koncerten!

vissza