Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítvány
Bankszámlaszám: 11743002-20194468-00000000 vagy 16200106-11574312-00000000 Bírósági bejegyzés száma: Pk.60.128/2010/2./I. szám
Szlogen

Idén is meglátagatta gyerkőceinket a Mikulás- Volt móka és kacagás

Nálunk a lehető legjobban indult az Advent, 12 családdal, összesen 49 fővel vártuk a Mikulást a Camponában! Idén egy picit hamarabb jött hozzánk a Télapó, de ugye, mint tudjuk évről-évre sok a dolga az öreg ősszakállúnak, így valahol el kell kezdenie az ajándékozást! Sajnos három érintett család nem tudott jelen lenni a rendezvényen betegség, s egyéb okok miatt, amit nagyon sajnálunk, innen is gyógyulást kívánunk mindnyájuknak!

Hangos énekszóval, s dobogó szívvel vártuk reggel Szent Miklóst, hisz volt a gyerkőcök között olyan kisfiú is, aki most találkozott először a piros ruhás ajándékosztóval élőben, s hatalmas élmény volt ez neki! Voltak persze köztünk már igazi nagylányok, s nagyfiúk is, akik nem hisznek már a mesében, de ők is nagyon jól szórakoztak a Mikulás varázskötelén, és mágikus pálcáján. Télapó elmesélt nekünk egy tanulságos történetet is, aminek az volt a mondanivalója, hogy bizony foglalkoznunk kell egymással, segíteni egymásnak, amiben csak tudunk! Szóval miután mindenki megkapta a kis ajándékát, mi felnőttek a tanítást a Télapótól, ugyanúgy hangos énekszóval engedtük tovább útjára, mint ahogyan vártuk!

Mikulas Nap 2018 Dec 02 Campona

További fotókért kattins Facebook oldalunkra

Miután távozott a lappföldi öregúr, kétfelé oszlott csapatunk, a kisebb gyerekek szüleikkel birtokba vették a játszóházat, a nagyobb gyerekeinkkel pedig útba indultunk a mozi felé. Egy amolyan igazi Adventre hangolódó filmet választottunk a csapat ezen felének, a Karácsony mentőakció című vígjátékot nézhették meg a családok. Miután a fiatalság és szüleik pattogatott kukoricával és üdítőikkel a kezükben elfoglalták helyüket a nézőtéren, futottunk vissza a többi családhoz, várt minket a játszóházi móka. Ez már megszokott helyszín az összejöveteleinken, a családok többsége már ismerte egymást, igaz most volt egy-két új betegünk is, akiknek ismerkedni kellett a hellyel, betegtársakkal, de azt hisszük mindenki jól érezte magát, legalábbis ebben bízunk! A visszajelzések szerint így volt! 🙂👍

Három óra játszás, s a mozi után mindenki kellőképp megéhezett, így következő állomásunk a Campona ételudvara volt, ahol a családok a korábban már megkapott támogatásból meg tudtak ebédelni. Az egyetlen szívfájdalmunk az volt, hogy nem tudtunk ennyien egymás mellé ülni étkezés közben, olyan sokan voltak az asztaloknál, de a lényeg, hogy senki nem távozott éhesen! A nap végén délután 15 óra körül eljött a búcsú ideje, elváltunk egymástól, de tudjuk jól, jövőre találkozunk ugyanígy! Addig persze még lesznek rendezvényeink, látjuk egymást évközben is!

Mindenkinek áldott Adventet kívánunk! Figyeljetek egymásra, barátaitokra, szeretteitekre! ...és próbáljatok egy kicsit időt szakítani magatokra is...a benső hangra! Kellemes Ünnepeket! 🎅🏻🎄😇

Idén lesz még egy másik Mikulás nap is! Ott már ugyan nem leszünk jelen személyesen, de a gyerekek innivalóját mi fogjuk biztosítani a Démétér Házban! ❤️

vissza