Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítvány
Bankszámlaszám: 11743002-20194468-00000000 vagy 16200106-11574312-00000000 Bírósági bejegyzés száma: Pk.60.128/2010/2./I. szám
Szlogen

Flórián egy egyedi kezelést kap leukémiájára- Elsőként az országban

A kemó, amit agydaganatos betegeknek szoktak adni alapesetben, reméljük jó lesz Flórián leukémiájára!
“Pánikos vagyok, de a gyerekek miatt muszáj lesz végigcsinálni!”, mondta ottlétünkkor a fiatal jászsági apuka.

O Florian 2

Flóriánt is már ismerhetik azok, akik figyelemmel kísérik munkánk, többször segítettünk már neki lehetőségeink szerint. A fiatalember betegsége rózsaszínes, később pirosas foltokkal, szédüléssel, ájulással kezdődött. 2015-ben azonnal Budapesten a Szent László Kórházban kezdődtek a kezelések, kérdésünkre, hogy mennyi kemoterápiás blokkon esett át Flóri, azt mondta, már szám szerint nem is emlékszik rá. Egy biztos, diagnosztizálás után egy teljes évet kórházban volt. Akkor kétéves kislánya és szerető párja várta haza, most pedig már bővült a család, a kislány immár hatéves lett, mellette és párja mellett egy négy hónapos kisfiú is mielőbb szeretné otthon látni az aput! Emlékszünk, régen is nehéz volt neki a kórházlét egyedül, most is nehezen viseli szerettei hiányát! Ezúttal sógora tartja benne a lelket, a kezelések idejére beköltözött vele a kórterembe! Ő kimegy a boltba, ha szükség van bármire a hipermarketből, élelmiszer, fertőtlenítő, tisztálkodószer, mi is ezekben a mindennapi kiadásokban segítettünk neki picit. Transzplantációról már jó ideje szó van, volt időszak amikor ő utasította vissza a beavatkozást, valamikor az orvosok odázták, mára ott tartanak, hogy muszáj az átültetés, mivel relaptált a leukémia! Nem a csontvelőben jelent meg ezúttal a kór, hanem az idegrendszert támadta meg a betegség. Kettős-látással és kaotikus fejfájással jelentkezett kezelőorvosánál apukánk, különös, de ezeket a tüneteket a leukémia okozta! Egyedi kezelést választottak orvosai, ebben bíznak, hogy vissza tudják szorítani a rossz sejteket. A transzplantációnak még nincs pontos kijelölt időpontja, de most már határozottan tudja mindenki, ez a végleges megoldás a teljes gyógyuláshoz! Valószínűleg Flórián testvére lesz a donor.

Flórián, fel a fejjel, csak előre nézz, csodálatos gyermekeidet bizony még fel kell nevelni, fel fogod nevelni! 👍✌️❤️ Ahogy tudunk segíteni fogunk a jövőben is, kérünk jelentkezz majd, ha tudsz valami pontosat!

vissza