Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítvány
Bankszámlaszám: 11743002-20194468-00000000 vagy 16200106-11574312-00000000 Bírósági bejegyzés száma: Pk.60.128/2010/2./I. szám
Szlogen

Egy család, akiknek a lakhatási problémáinak megoldásában szeretnénk segíteni

Egy korábban transzplantált édesapának tudtunk ismét segítséget nyújtani. Zoltán, a fiatal apuka csodaszámba megy nálunk, a kezelőorvosa is sokáig ezzel a jelzővel illette, ugyanis a beavatkozás után pár évvel születtek gyermekeik párjával.
Így most már igazán nagy család lettek ők, hat kiskorú, s egy már nagykorú gyerekkel. Próbálunk folyamatosan segíteni a családnak lehetőségeink szerint, most Spar bevásárló kártyát, s pénzbeli támogatást kaptak tőlünk a mindennapi kiadásaikra. A szülők mindent megtesznek, hogy a gyerekeknek ne legyen hiány semmiben, de valljuk be, ez hat gyermek mellett nagy kihívás!
Az otthonuk ahol laknak, sajnos folyamatos felújításra szorul, nincs szigetelve a ház, s előszeretettel szeret a lecsapódó pára miatt megjelenni a penész, ami nem tesz jót Zolinak, persze egyetlen egészséges szervezetnek sem! Most így nyáron ez a párásodási probléma mondjuk annyira nem is áll fenn, de mindig van valami felújítanivaló a kis vidéki portán. Albérleti lehetőséget keres a család, egy olyan otthont, ami higiéniailag megfelelő állapotban lenne számukra. Az apuka ahogy tud dolgozik, becsületes család ők, természetesen eszerint is fizetnék az albérleti díjat! Nehéz dolguk van, mert a legtöbb helyen, hogyha meghallják, hogy hat kiskorú gyermekük van, mellettük egy nagykorú fiú, s ők ketten a párjával költöznének, a legtöbben óckodnak a lakásuk kiadásától a sok gyerkőc miatt.

Pedig kellene az új otthon, mert ugyan most “csoda apukánk” jól van, de azért mégis nem annyira rég egy idegen donoros transzplantáción esett át, nem mindegy milyen közegben éli mindennapjait! Egy komolyabb fertőzés semmiképp sem tenne jót, pláne ha esetleg újból fellángolna emiatt leukémiája! Erről ne is beszéljünk, szeretnénk megoldást találni nekik!
Aki esetleg tud a lakhatásukban segíteni, ha lenne valakinek egy kisebb házikója, egy nagyobb lakása, amit mondjuk nem használ, nem laknak benne, de nem szeretné, hogy az álltában leamortizálódjon, s szívesen kiadná a családnak, az kérjük jelezze felénk eme szándékát! ...vagy ahol esetleg lakhatást, biztos, s tiszta hátteret kaphatnának mondjuk a ház körüli segítségért, plusz albérleti díjért, akár szerintünk ez is kivitelezhető! Mennyi olyan idős, vagy ágyban fekvő beteg lakik egyedül tesszük fel az országban, ahol mondjuk üresen áll a ház, s mellette elkelne a segítség...nem ragozzuk tovább, mindenki értheti, hogy mire szeretnénk kilyukadni, reméljük lesz számukra valamilyen normális lakhatási lehetőség!
R Zoltan

A családnak lehet természetesen célzott támogatást is küldeni! Az ilyen befizetéseket az érintett célszemély kapja meg teljes egészében! A közlemény rovatban fontos megjelölni, hogy “Hatgyermekes család”, így be tudjuk azonosítani, hogy felhívásunk által a családnak érkezett az adomány, s tudjuk feléjük azt ki is fizetni! Számlaadatok az utaláshoz:
Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítvány
11743002-20194468-00000000

Köszönjük a megosztásokat is!
vissza