Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítvány
Bankszámlaszám: 11743002-20194468-00000000 vagy 16200106-11574312-00000000 Bírósági bejegyzés száma: Pk.60.128/2010/2./I. szám
Szlogen

Bálint 19 nap után kijöhet a transzplantációs bokszból

Bálint már 19 napos, épp ma beszéltünk az apukájával, értesítettük, hogy ismét tudtunk egy kis segítséget kiutalni a célzott támogatásoknak köszönhetően, s megtudtuk, hogy ha minden igaz, holnap nyílik a boksz ajtaja, egy fél steril kórterembe kerül a fiatalember, aztán le a Démétér Házba, ahol már szinte teljesen otthonias körülmények fogják várni, s idővel, körülbelül 100 nap után irány haza. 😉👍 A telefonban elmondta az apuka, hogy szépen megtapadtak az őssejtek, napról-napra emelkedik a sejtszám, ezért kerülhet ki ilyen hamar a bokszból Bálint...sajnos kell a boksz a következő transzplantálandó betegnek, de hát ez már csak így működik ezen az osztályon, szinte mindig sok a beteg! 😔
Egész héten ott tud lenni most Budapesten a kórházba Bálint apukája is, így duplán nagy az öröme a kisfiúnak.
S Balint 1
Eléggé kettészakadt a Vas megyei család, Bálint és anyukája Budapesten küzd az életért, a kisfiú apukája és nővére pedig otthon izgul az 5 éves betegért! Közel 300 kilométer választja őket el, de az édesapa, ahogy munka mellett az ideje engedi, ahogy csak tud, megy kisfiát és szeretett párját látogatni! Szerencsére, most ez a látogatás elég hosszú, egy egész hétre nyúlik a szabadságoknak köszönhetően!
Bálint kálváriája valamivel több, mint három és fél éve kezdődött, rövid történetüket így mutatták be, amikor először támogattuk őket!
“Tisztelt Alapítvány! A segítségüket szeretném kérni. Kisfiunknál 2016 januárjában Akut Lymphoid Leukémiát diagnosztizáltak. A kemoterápiás kezeléseket Szombathelyen kapta, ami 8 hónapig tartott. Fenntartó kezelései tavaly februárban fejeződtek be, ezek után teljesen tünetmentes volt. Sajnos idén májusban ismét találtak nála leukémiás sejteket, a betegség mutálódott, most Akut Myeloid Leukémiát állapítottak meg nála. Jelenleg a Dél-pesti Centrumkórház Gyermektranszplantációs osztályán kezelik. 5 éves kisfiam csontvelő-átültetésen esett át, most 09-én kapta meg a sejteket. Édesanyja folyamatosan vele van, 7 éves nővére velem itthon, a közöttünk lévő távolság pedig 300 km. Heti szinten egyszer, vagy kétszer meglátogatom őket, ha tehetem egész hétvégén fent vagyok velük. Ilyenkor párom szülei vigyáznak a kislányunkra, mert ő nem mehet be a testvéréhez. Sűrűbben nem tudom látogatni őket a távolság, ami oda-vissza összesen 7 óra, meg az útiköltség miatt, ami 15000.- Ft/út. Köszönjük segítségüket!”
Mint látod, szükségük van a családoknak a külsős segítségre! Kérünk, ha tudod, segítsd munkánk, akár csak egyetlen megosztás is jól jöhet!
Mi egy dologgal tudjuk megköszönni segítséged, mégpedig az érintett családok folyamatos támogatásával! Köszönjük! ❤️
vissza